A Magyar Kézilabda Szövetség kiadta a 2024 – 25-ös bajnokságok Versenykiírásait. Az ÓAM – Ózdi KC a harmadosztályban, az NB. II-ben jogosult szerepelni. A harmadik vonalban 64 együttes versenyez. A csapatokat 8 csoportba osztják. Mindegyikbe 8 – 8 klub kerül. A résztvevők 2024. szeptember 14. és 2025. március 2. között az Alapszakaszban küzdenek. Mindenki mérkőzik mindenkivel – odahaza, illetve vendégként. Ez 14 mérkőzést jelent. A végén az Alapszakasz első négy helyezettje a Rájátszásban a Felsőházba kerül, ahová az egymás elleni eredményeiket is viszik.
A nyári szünetben az ÓAM – Ózdi KC vezetése úgy döntött, hogy változás lesz az NB.II-ben induló felnőtt csapat vezetőedzői posztján. Ennek kapcsán kerestem meg Kocsis Csabát, hogy gondolatait ossza meg a szurkolóinkkal.
2023 nyáron szinte sokkolta a szurkolókat, hogy a tavalyi csapatból kilenc játékos távozik – távozott. Az elmúlt bajnokságban 837 gólt lőtt a csapatunk – 599 gól szerzője távozott a klubtól (71,5 százalék). Érkezett viszont hét új csapattag. Az később derült ki, hogy a bajnokságban szerzett 802 gólunk közül ők heten 481 találatot jegyeznek (60 százalék). Az rögtön látszott, hogy a keret súlyban és magasságban is kisebb lett a korábbinál. Az is szembetűnő volt, hogy nincs balkezes lövőnk.
A felnőtt bajnokság végeztével sem ürült ki a Marosi István Városi Sportcsarnok. Május utolsó vasárnapján, illetve június első szombatján a legfiatalabb „kézispalánták” vették birtokukba a küzdőteret. Az Országos Sulikézilabda Fesztivál I. és II. korcsoportjában szereplő csapatok jöttek Ózdra.
Az ÓAM – Ózdi KC az idén is meghirdeti a nyári táborait.